9.
Újra le kell botorkálnom a lépcsőkön, de nini, milyen gyorsan megy mostan, alig két forduló, és már a szabadban vagyok. El kell szédülnöm az erős déli napfény miatt. Nem tudom, nem látom, mi van körülöttem.
Csak az apám hangját hallom:
- Fogd meg a kezemet, fiacskám!
Megfogom. Óriási nagy keze van. Az egész tenyerem alig éri át a mutatóujját.
- Jó, jó, de hiszen nem maradok itt!
- Hát akkor menj csak, ahová akarsz!
Indulok. Az apám arca fájdalmas és sápadt, de látom, hogy már letárgyalta magában az egész dolgot, nem tartóztat többé. Hátat fordít.
Csak menni, menni innen! - szólok magamban, és vissza se nézek.
De nem tudok előrehaladni. Az út tele van apró békákkal és más meztelen, rózsaszínű apró állatokkal. Mik ezek? Koraszülött kutyák és macskák? És ni, itt fekszik köztük a Zsoli is, a régi, szép fehér kutyánk. Vérzik, az egész hasa tátong, és saját mája előtte fekszik a poros földön. Nyalogatja. Éppen mint amikor elütötte a vonat a pályaudvaron. Sírni szeretnék dühömben és fájdalmamban.
- Miért kellett akkor magunkkal vinni Zsolit a pályaudvarra?
Én akartam erőnek erejével. Apa azt mondta: "Maradjon csak itthon Zsoli", de én akartam. Az ember bizonyos dolgokat nem tehet jóvá. Sőt, semmit se tehet jóvá. Minden lépésével tulajdonképpen elősegíti a saját pusztulását és másokét is.
- Zsoli, Zsoli!
Le szeretnék térdelni, és meg szeretném csókolni ezt a drága, kedves állatot, ezt a jó pajtást. Azt szeretném, hogy reám nézzen, megbocsásson, hogy megszabadítson ettől a borzasztó önvádtól, ettől a fájdalomtól. Nem néz reám. A szemeiből látszik még, hogy él, de lenéz maga mellé a földre. Sokkal komolyabb, nagyobb dolga van, mint hogy velem törődjék. Gondolkozik. Arról gondolkozik, hogy ő már elpusztul, és hogy vége mindennek.
- Jézus Krisztusom!
Ez a húgom kiáltása. A félelem szorítja a torkát, és emiatt a hangja olyan rekedt, erős és kemény, hogy nem lehet ráismerni. Lehajol mellettem, és fölvesz valamit a földről.
- A szíve - mondja zokogva - a Zsoli szíve. És még mozog. Vissza kell tenni.
- Kérem, tessék elmenni innen!
- Igen, de a kutyát elvisszük.
- Hát akkor tessék gyorsan!
- Jó, de előbb visszatesszük a szívét, mert meghal.
- Ahhoz nekem semmi közöm.
- Jó, tehát csak nem fogja kívánni, hogy ez az állat maga miatt elpusztuljon!
- Kérem, rendőrt hívatok.
- Tessék.
- Gyere, vigyük gyorsan Zsolit.
- De véres lesz a kötőd.
- Nem baj.
- De addig elpusztul. Add ide csak a szívét.
- Nesze, csak gyorsan.
- No jó, de ha leejted, akkor igazán nem lehet már semmit tenni.
- Meg kell mosni.
- De honnan hozzak vizet?
- Hozd a kutyát!
- De már fütyöl a vonat.
- Szaladjunk.
- Borzasztó, borzasztó!